Interessiert (BEFEJEZETT)

Eddig egész életében az volt a legjobb repülőútja. Legalábbis így érezte. Az egyetemista könnyedsége, és őszintesége levette a lábáról. Folyamatosan új, butábbnál, butább témákat hozott elő, amiket Em jószerivel nem nagyon tudott mire vélni. - Tehát, kérdés. Eddig hány csigához értél hozzá? - Hogy mi? - nevetett a lány. - Én kb. húszhoz. - Hát talán 8-9-hez? Fogalmam sincs. - Pedig a csigák nyálkásak, egy ideig nem felejted el, hogy hozzájuk értél... - vicsorgott undorodva. - Na jó, szerintem jobb ha én kérdezlek, mint fordítva! Hogy ismerted meg Andyt? - Huh... Őszintén? Fogalmam sincs... - motyogta, majd az óráját kezdte piszkálni. - Ez érdekes... - válaszolta Em, de közben magát ostorozta, amiért akaratlanul is őt hozta szóba. Ekkor vették csak észre, a gép ereszkedni kezdett. - Máris megérkeztünk? - kérdezte Arth. Ami azt illeti nagyon gyorsan elszállt az idő, főleg azért is, amit mindig mondanak, a visszaút sokkal gyorsabb.

- Varázslatos érzés látni, ahogy két ember találkozik, és az első pillanattól kezdve látszik, hogy egymásnak teremtette őket a sors... Hirtelen az a férfi látszik a legvonzóbbnak az egész földön, de rájössz, hogy van amit nem lehet kettészakítani. Egy érzés, egy másodperc, egy alakalom. Soha nem tudnám elfelejteni. Mégis, ilyenkor cseppet irigy az ember, de hálás, amiért átélhette a pillanatot. Persze utána jön a kínos csend, legalábbis velem az történne... Ők viszont rögtön egy hullámhosszon voltak. Mindenki másképp reagál, beszél gondolkozik. - …? - Féltékeny? Csak egy percig, aztán megjött az eszem. Belegondoltam, hogy nekem nincs szükségem ilyesfajta érzésekre. A jövőm pedig a legérdektelenebb téma volt, amire figyeltem...

- Úristen! - fogta a fejét Schürrle. - Te idióta! Mégis, hogy a halálba jutott ez eszedbe? Nem vagy komplett! - üvöltözött a focista. - Valakinek meg kellet tennie! - szólt vissza Arth. - Azt még elviseltem volna, ha az egyik beképzelt csapattársam teszi, de hogy PONT TE?! Miért hozol folyamatosan csak rossz döntéseket? Ennyire hülye vagy? Máskor megvigasztalnálak, de most Sz*rok bele! - jelentette ki. - Á! Elegem van...! - kiáltotta el magát az egyetemista, majd arcával a tenyerében elsétált. Ez az a fajta mozdulat, amit az ember át él, nem csak megtörténik vele. Minden porcikája vibrált, akár az elektronok. Az összes fájdalom, ami mostanában érte, egyszerre rúgta hasba. Lia, Andre, és még a kis Emelie is. Besétált az épületbe, ahol rögtön a bárpulthoz ért. - Egy whiskyt jéggel! - nyújtotta a karját, mire a pultos rögtön ki is szolgálta. Az alkohol... a jó öreg alkohol. - gondolta magában. Amióta csak felfedezte tudta, segít a gondolko

- Biztosan maga is tudja, milyen a magány. Az, amikor elvesztünk valamit, és nélküle üresek leszünk. Olyan, mintha hiányozna egy darab, a lelkünkből. Hát, én is valami hasonlót éreztem... Fájdalom, vagy nem is tudom mi... Gondoljon egy üres tálra, amit megtöltenek levessel, aztán megeszik. Ehhez tudnám hasonlítani. Ráadásul, én előtte folyton magányba éltem, és akkor jött ő , felforgatva mindent. Már kezdtem reménykedni, a dolgok megváltoznak... Persze aztán vissza kellett térnem a valóságba, már pedig lovagok nincsenek! Jó érzés álmodozni róluk, de valljuk be... Nincs ilyen ember....

Andy nem volt az a nagy udvarló típus. A lányoknak csak mosolyognia kellet, és már le is vették mindenüket. Mégis, ezen a napon, akárhányszor dobta sutba elveit, és ment le a bókolás szintjére, minden válaszul kapott mosoly feldobta. Nem volt teljesen tisztában a dolog mechanikájával... Mégis amikor azon tűnődött milyen is lesz a jövő, akkor egy sima, normális családra vágyott, mint amilyenben ő is felnőtt. Egy nyugodt, szerető feleség, meg egy rakás gyerek, és az, akit párként el tudott magának képzelni, még ő sem tudta milyen, csak azt, hogy bizonyára nagyon fog hasonlítani Emiliere. Persze erről nem igazán beszélt senkinek... csupán az ő kis titka volt. Ahogy kilépett a szobából, és ott hagyta Emet a fotósok nyakán, azonnal a levegőbe öklözött. Ez egy olyan gól öröme volt, amit még meg sem szerzett, de érezte, már közel jár a kapuhoz. - Öregem... - fulladozott a nevetéstől Arth, aki a sarokból végignézte Andre megnyilvánulását. - Te aztán nagyon s

- Már említettem, de tényleg rettenetesen szeretem a munkámat, de ez... Ez a legeslegjelentősebb alkotásom volt. Az egész testem remegett, és lázban égett, ha csak az oldalra gondoltam. Az ember nem pont egy focista honlapját tervezi élete „FŐ” művének, de én mégis úgy tekintek rá... Bár, így visszagondolva, ezek az érzések, talán nem is az oldal elkészítése miatt voltak. Annyi mindent megváltoztatott, és elkezdett... Valahányszor csak megnézem, el önt a büszkeség. ,,Igen, ezt én csináltam!” Bárhogy is nézzük, a világ, amiben élünk adott, de azt senki nem mondta meg, hogy milyenné tehetjük. Még én magam is érzem a furcsaságot abban, amit beszélek, de az elektronika igen is művészet! Kreativitást, és szenvedélyt követel meg az emberektől! Minden alkotásra váró festmény, szobor, vagy könyv ezt teszi... és ez az oldal is ezt tette...

Sziasztok! Mivel ismét ötszázzal gyarapodott a látogatók száma, ezért újra készültem nektek valamivel. Ezzel szeretném megköszönni, hogy 1000-en kattintottatok, !6! nap alatt! Egy egyperces kis betekintő:

Em csak ült a bőrrel borított, ülésen, egy méreg drága kocsiban, és egy nappal ezelőtt, még le sem tudta volna képzelni, hogyan keveredhet ilyen helyzetbe. Talán elvesztette mindenét, és már csak a testével tud pénzt keresni? Vagy Adel szerzet valami férget, aki el akarná csábítani? Már a gondolat is zavarba ejtő volt... Mégis, amikor először nézett a férfi szemébe, valami megváltozott... Még ő maga sem tudta mi, de a külvilág, az emberek, és az előítéleteik, valamiért elviselhetőbbé váltak. Olyan volt, mintha az Emeliet körül vevő gumó, egy kicsit kitágult volna... Így teljesen meg tudott békélni a gondolattal, ő egy pénzes focista Bugattijában ül. Ahogy az autó lekanyarodott a sztrádáról, a déli napfény pont szemből sütött rájuk. - Ne haragudjon, de kivenné a kesztyűtartóból a napszemüvegem? - kérdezte lágyan a sportoló. A lány előre hajolt, és kinyitotta a tárolót. - Várjunk csak! - szólt közbe. - Magának van egy tetkója? - bámult Em bal karjára. -

- Szeretem, sőt imádom a munkámat! Akárhányszor leülök a gépem elé, otthon érzem magam. Ez régen is, most is így van. Amikor zaklatott voltam elkezdtem egy random weblapot programozni, és már is megnyugodtam. Nem is tudnám elképzelni az életemet az informatika nélkül. Komolyan, ha a 18. századba születtem volna, fix, hogy kinyírtam volna magam. Míg mások ”gyk”-nak hívnak, én inkább önmegvalósítónak tartom magam. Minden művész az, csak más-más platformon teszi ezt... - …? - Hogy szeretem-e az autókat? Fogalmazzunk úgy, hogy édesapám szerint, ha fiúnak születek, F-1-es pilótának mentem volna. Egyszerűen mindent imádok ebben a korban. A 21. század találmányai a leglenyűgözőbbek, ember ismeret óta! Száguldozunk az utakon, és információkat közlünk, több 1000 kilométeres távolságokban egy másodperc alatt. Fantasztikus! Én, semmi pénzért nem élnék másik korban! Az autók is olyan, dolgok, amik demonstrálják, hogy igenis az ember ural mindent, ami kézzelfog

- E-emelie... - nyögte ki a lány, egy kellemetlen csend után. - Az az érzésem, hogy nem rám számított... - mondta halkan Andre. Persze az esze egyáltalán nem ezen járt. Egyszerre több dolgon kattogott az agya. Aggódott a kinézete miatt, és a ruhája miatt, nem is beszélve a gondolattól, hogy megváratta a lányt. Ezen felül az előtte álló Em, sokkal szebb volt, mint azt gondolta. Nem az a cicababa, csupán egy átlagos lány, akinek a kisugárzása semmihez sem volt fogható. Mintha, aki a közelébe megy, máris jobban érezné magát. Viszont úgy látszott, hogy ezzel pont ő nincs tisztában. Míg Andy úgy érezte, mindjárt kidől az izgalomtól, neki nyugodtnak kellett volna lennie. Ehhez képest, inkább megilletődöttnek látszott, de kicsit sem rémültnek. Olyan szenvedélyesen, de mégis lassan nyújtotta a kezét, igéző szemei kíséretében, mint aki egy lassabb, nyugodtabb világban van. Ez cseppet Andyt is lenyugtatta, amíg vissza nem tért a valóságba, ahol azzal a bizonyos lán

- Én mindig is vizuális típus voltam. Még gyerekként, a füzetem felosztásból jegyeztem meg a tananyagot. Ezért is lehetett, hogy az a kép, megmaradt bennem. Persze nem ez volt az egyetlen... Rengeteg pillanatra emlékszem. Fiatalon, azért hazudtam a szemészeti vizsgálaton, hogy szemüvegem legyen. Mindig egy másodperccel a mérés előtt, jól megdörzsöltem a szemeimet markommal, ezért csak homályosan láttam... Akkoriban, az orvosok, még nem rendelkeztek professzionális eszközökkel, legalábbis, ott még egyedül a fehér betűtábla volt a legjobb találmány. Anyuval a vizsgálat után rögtön rohantunk a szemészhez, ahol azonnal beruháztunk, egy fekete, nagy, keretes szemüvegre. Emlékszem, hogy szinte sohasem vettem le. Még az is megesett, hogy benne fürödtem, vagy aludtam. Egészen egyetemig hordtam, mert eltakarta az arcom. Nem is értem, hogy arra az útra, miért nem vittem el... Lehet, hogy legbelül azt szerettem volna, hogy ő az igazi arcomat lássa, és ne csak az eltor

- Biztos, hogy elmenjek? - kérdezgette Adelt. -Ne vacakolj már! Nézd az alapokat...! Legalább gennyesre keresed magad. Annyit meg kibírsz, hogy repülőre szállsz, elmész, és holnapra már itthon is leszel! Ne aggodalmaskodj már! - Nem a pénzről van szó... - Tudom, hogy nem szeretsz emberekkel lenni, főleg nem összezárva, de vigyél zenét, vagy valamit! - Tudod mit? Megcsinálom! Király vagyok! Maximum, majd a gép leghátsóbb sarkába kérek jegyet, és ennyi! - lelkesítette magát reggel Em, de az órák elteltével, már a bátorsága is elillant. Nyolc körül a lakótárs elment az óráira, ő pedig kettesben maradt Theodorral. Ez volt az egyetlen, ami el tudta vonni a figyelmét, ezért teljes profizmussal zárta el a ketrecébe. -Itt az idő... El kell indulnom – szorította ökölbe a kezét. Thed szájából biztató szavakat képzelt maga mellé, ami segített neki kilépni az ajtón. Belépett a szürke csempével borított lépcsőházba, ahonnan már érezni lehetett a füll

Íme, elkészült a blog előzetese. Kérlek, ha van kedvetek véleményezzétek!

- Eredetileg gyűlöltem repülőre szállni, aztán amikor már a gép felemelkedett, egy mámoros érzés járt át. Nem tudtam, és most sem tudnám megmagyarázni, mi is ez. Fordítva működök, mint a többiek, mert mások éppen az égben félnek. A repülés szerintem egy olyan megérhetetlen dolog, aminek meg van a titokzatossága. Persze, most az összes fizikus, és biológus vitába szállna velem, én mégis kiállok az igazamért. A Misztikum belengi a repülés minden pillanatát, épp úgy, ahogy az életünkét is. - …? - Pontosan! Az első találkozás is egy ilyen dolog, mint a repülés. Eleinte félsz, sőt rettegsz tőle, hogy vajon milyen lesz, de amikor átéled nem akarsz kiszállni belőle soha többé. Én is így indultam el. Félve, hogy mit is tartogat nekem az a nap. Lezuhanok a repülővel, és kiderül, nem is az igazi Andre Schürrlé -vel beszéltem...?

- Gyerünk srácok! Ez az első edzés, a VB óta! Csipkedjétek magatokat! - üvöltött be az öltözőbe Steve. Ő volt a ”vezetőedző-asszisztens”, de igazából szinte mindig ő tartotta a tréningeket. Ez is csak egy átlagos edzésnek indult mindenki szerint, azonban Andre teljesen másképp látta. Miután gyorsan felöltözött, hasra fekve nyomogatta a telefonját. - Mi a fenét csinálsz? Visszamentél tinilány szintre? - szólt oda Gary. Mivel a csapatban Andy volt ez egyetlen német származású, és nem beszélte anyanyelve ként az angolt, kevés emberrel tudta megértetni magát. Ehhez képest, ő volt az egyik olyan csapattag, akivel mindenki szívesen állt párba... Gary, az az Little angel, elég türelmes típus volt, ezért mindig végig hallgatta német csapattársának minden makogását. - Hagyjál lógva! Éppen átnézem a sablonokat, amiket az oldalfejlesztőm küldött. - válaszolta morcosan. - Mi? - értetlenkedett a Little angel. - A Német Futball Liga előírására kell, és ma reggel kap

Üdv kedves olvasók! Sajnálom, hogy nem egy újabb részt hoztam, de amikor keresgéltem az Andre-s gifek között, hihetetlen dolgokra találtam, amiket szeretnék megosztani veletek! *A főzés egy mesterhármast ért* *Az én testem készen áll* U. I. Köszönöm szépen az !500! megtekintést, és a 6 feliratkozót! Remélem a jövőben is tetszeni fognak a fejezeteim. ☺