Második emlékezés

-

    - Tudja... szinte teljesen el voltam zárva a külvilágtól. Tulajdon képen azt sem tudtam, hogy milyen hónap van. Nem is beszélve a falon porosodó naptáramról... Bár, ez kicsit sem zavart, sőt. Ami azt illeti, nem szeretek emberek között lenni, de amikor már ott állok, beszélgetve velük, jól érzem magam. Igen, igen, elég furcsa vagyok...
    - ...
    - Téved. Én szeretek ilyen lenni, amilyen vagyok. Nagyon is! Ezeket a sorokat azért szoktam mondani, mert tudom, hogy mire gondolnak a velem beszélő emberek... Nem is baj, ez is egy jó tulajdonság nem? Az ember ismeret. Mondjuk, én nem szoktam magamat értékelgetni... Az, hogy én milyen vagyok, az sosem számított, csak mások. Talán ez a fő oka annak, hogy ilyen ”antiszociális” vagyok. Legalábbis ezt hittem, nagyon sokáig, aztán... Na, de beszéljünk akkor róla. Nem, nem az történt amire gondol. Nem ő volt az első, aki arra volt kíváncsi, hogy én milyen vagyok. Csak a saját dolgai érdekelték. Hihetetlen, hogy egy atombomba gyorsaságával csapódott az életembe, a ”tökéletes” szőke hajával, és az igéző kék szemeivel...

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hatodik Fejezet - Emeilie - Mi a...?!

-
Kép
Em csak ült a bőrrel borított, ülésen, egy méreg drága kocsiban, és egy nappal ezelőtt, még le sem tudta volna képzelni, hogyan keveredhet ilyen helyzetbe. Talán elvesztette mindenét, és már csak a testével tud pénzt keresni? Vagy Adel szerzet valami férget, aki el akarná csábítani? Már a gondolat is zavarba ejtő volt... Mégis, amikor először nézett a férfi szemébe, valami megváltozott... Még ő maga sem tudta mi, de a külvilág, az emberek, és az előítéleteik, valamiért elviselhetőbbé váltak. Olyan volt, mintha az Emeliet körül vevő gumó, egy kicsit kitágult volna... Így teljesen meg tudott békélni a gondolattal, ő egy pénzes focista Bugattijában ül. Ahogy az autó lekanyarodott a sztrádáról, a déli napfény pont szemből sütött rájuk. - Ne haragudjon, de kivenné a kesztyűtartóból a napszemüvegem? - kérdezte lágyan a sportoló. A lány előre hajolt, és kinyitotta a tárolót. - Várjunk csak! - szólt közbe. - Magának van egy tetkója? - bámult Em bal karjára. -
További információk

Tizedik fejezet - Mario - Elég

-
Kép
Meghoztam az első fejezetét Götzének, amit sok szeretettel ajánlok legjobb barátnőmnek,  Wie lieben dich Vanessa. A bebarangoló hűvös levegő átjárta a szobát, mire Mario egyszer csak felriadt. Körbenézett a lazac színű szobában, amit láthatóan egy női elme rendezett be. Hosszú függönyök, szép, fehéren csillogó bútorok, ezek mind olyan dolgok, amire egy férfinek nincs szüksége, főleg nem egy focistának. Neki elég lenne egy ágy, és kész. - Cicám, felöltöznél? - hangzott az éles hang lentről, ami teljesen a valóságba rántotta a férfit. - Mi? - kérdezte motyogva. - A Kroos család jön látogatóba. - Ó, tényleg – mormolta a világbajnok, majd felkelt, és keresett valami ruhát. - Nagyon sokkal jössz nekem, amiért kibírom annak a nőnek a társaságát! - Miről beszélsz? - kérdezte borongósan, egy póló után kutatva. - Jessica... Olyan folyton mosolygós, és kedves, mint a nagyanyám. - Hé, Toni választottja, csak tudhat valamit, nem? - Ránéztél m
További információk

Hetedik Fejezet - Andre - Csak hagyd!

-
Kép
Andy nem volt az a nagy udvarló típus. A lányoknak csak mosolyognia kellet, és már le is vették mindenüket. Mégis, ezen a napon, akárhányszor dobta sutba elveit, és ment le a bókolás szintjére, minden válaszul kapott mosoly feldobta. Nem volt teljesen tisztában a dolog mechanikájával... Mégis amikor azon tűnődött milyen is lesz a jövő, akkor egy sima, normális családra vágyott, mint amilyenben ő is felnőtt. Egy nyugodt, szerető feleség, meg egy rakás gyerek, és az, akit párként el tudott magának képzelni, még ő sem tudta milyen, csak azt, hogy bizonyára nagyon fog hasonlítani Emiliere. Persze erről nem igazán beszélt senkinek... csupán az ő kis titka volt. Ahogy kilépett a szobából, és ott hagyta Emet a fotósok nyakán, azonnal a levegőbe öklözött. Ez egy olyan gól öröme volt, amit még meg sem szerzett, de érezte, már közel jár a kapuhoz. - Öregem... - fulladozott a nevetéstől Arth, aki a sarokból végignézte Andre megnyilvánulását. - Te aztán nagyon s
További információk