2015. március 28., szombat

Andre - Talán? (Első rész)

    Sziasztok, végre hoztam egy kis bejegyzést, ami !nem véletlenül!, de rettenetesen rövid... Öhm... Viszont ajánlanék mellé egy zenét...:


    Emeli Sandré... Aha persze ezt a zenét a blognak írták! Tudom én kedves David, hogy a kedves hölgy nevét direkt álcáztátok.. EMELIE ANDRÉ! Ennyi köszönöm vége ... Jó olvasást!




    Az emberek általánosságban mindig azt gondolják, a híres emberek folyton jól néznek ki, nem tudnak egy rossz, kínos helyzetbe se keveredni, ezzel szemben Andy tanácstalanul állt az ajtóban, mint egy hét éves kisfiú, aki húsvétkor locsolkodni szeretne, de elfelejtette a versét.
    Mivel jobb nem jutott eszébe, elővette a vonzó tekintetét, és a fényesen csillogó szemét, amivel csak még jobban ráijesztett Emeliere.
    - Mit keresel itt? - nyökkent meg végre a lány, félálomban.
    Andre szorgalmasan kereste a szavakat, mégsem csúszott ki semmi a száján.
    Rögtön lovagoljon azon a bizonyos szeretlek kifejezésen, amit még ő maga sem érzett soha? Vagy talán rögtön csókolja meg a lányt, aki nagy valószínűséggel csak rávágná az ajtót, és ráküldené a farkaskutyáját?
    Végül a focista végignézett a lányon, majd elmosolyodott. Egy sima strandpapucs volt a lábán, ami alig volt használva, és egy szűk fekete farmer, amit szinte 100%-ig biztos, hogy nem magától vett fel. Ezen kívül egy egyszerű inget viselt, amiből szivárgott a lány kellemes édes illata.
    Andy hirtelen megtáltosodott, és megragadta a lány kezét.
    - Elrabollak! - mondta diadalmasan, figyelmen kívül hagyva, a Em „enyhe” antiszociális viselkedését.. Most, hogy jobban átgondolta, már nem tartotta a legjobb döntésnek, de már nem hátrálhatott meg.
    Mikor leértek a földszintre megállt, és visszafordult Emeliehez. Egészen közel lépett hozzá, és így folytatta:
    - Lenne kedved... megmutatni nekem a... várost? - nyögte ki végre a sportoló, élete legbénább randi meghívását.
    A lány eddig is alma nagyságú szemei még nagyobbra nyíltak.
    - Persze – vigyorodott el végül, mire Andre hirtelen teljesen megnyugodott. Az idő sebes pörgése egy pillanat alatt lelassult, a nap fénye megcsillant az üvegen, és az eddig kínzó hűvös levegő átcsapott kellemes szellőbe. A világbajnok érezni kezdte a lány édes illatát, és a kezének puha érintését.
    Soha többé nem akarom elengedni ezt a meleg, aprócska tenyeret... - gondolta magában.
    - Szóval mit szeretnél látni? - szólalt meg Em.
    - A legfontosabbat már láttam. 

2015. február 12., csütörtök

Díj

Sziasztok!
Nagyon meghat, hogy egy díjat kaptam, egy olyan blog alkotójától, amit én magam is imádtam. Köszönöm Hanne. 


Szabályok:
- Köszönd meg a díjat annak, akitől kaptad.
- Írj magadról 10 dolgot.
- Válaszolj a 10 kérdésre.
- Tegyél fel 10 kérdést.
- Küldd tovább 10 embernek.


1. Imádom a könyveket, de a filmek az igazi szenvedélyeim.
2. Igaz, nagyon kevesen tudják rólam, de van egy egészen súlyos hátbetegségem, ami miatt gyakran kell itthon maradnom.
3. Amennyire a helyzet engedi, "versenyszerűen" focizom, és eddig egy NBII-es csapatban játszottam.
4. A filmeken kívül imádom a sorozatokat is, és rengeteget nézem őket. A kedvencem a The Big Bang Theory, de még ott a Trónok harca, az Archer, Az Outlander, A Breaking Bad, a Walking Dead, és mostanában a Modern Családot is nézegetem.
5. Olvastam a Trónok harca összes könyvét, és nagy rajongója vagyok George R. R. Martin-nak.
6. Nagyon nem vagyok hajlékon, de tényleg. Az ilyen dolgokban mindig rossz jegyet kapok tesiből...
7. Lelkes imádója vagyok az angol nyelvnek, viszont a németet kifejezetten gyűlölöm.
8. A kedvenc könyveim a Büszkeség és balítélet, Értelem és érzelem, és a Carrie.
9. Kifejezetten utálom, és lenézem a vörös pöttyös könyveket. ( Ne kövezzetek meg.)
10. A kedvenc filmem az Amelie csodálatos élete.



1. Játszol valamilyen hangszeren?
Szájharmonikázom, és gitározom.
2. Milyen zenét szeretsz leginkább?
Hangulatomtól, és korszakomtól függ, de a jelenlegi kedvenceim egy blog zenéjéből vannak.:

3. Hol lennél ebben a pillanatban a legszívesebben?
Egy pizzázóban. Sok pénzel, és egy bizonyos barátommal... ☺
4. Van példaképed, vagy valaki, akire felnézel?
Adam Devine. Olvassatok az életéről, meg fogjátok érteni.
5. Énekeltél már a zuhany alatt?
Igen
6. Melyik filmet láttad utoljára moziban?
Sajnos elég régen volt... Interstellar (Csillagok között)
7. Ki a kedvenc színészed/színésznőd?
Hát nálam ez egy rossz kérdés, mert most ezer nevet fogok felsorolni.
Női: Adrey Tautou
Férfi: Tom Hiddleston, James McAvoy, Benedict Cumberbach, Peter Dinklage, Adam Sevani, Anton Yelchin, Simon Baker... Igen, sokan vannak.
8. Mi a kedvenc ételed?
Pizza
9. Ha lenne rá alkalmad, részt vennél egy körutazáson Észak-Koreában?
Igen, gondolom...
10. Ha lenne szuperképességed, mi lenne az?
Ó, ezt már ezer éve tudom. Ha hozzáérnék valakihez tudnám olvasni a gondolatait, manipulálni azt, amit lát, és uralni a fizikai kondícióját. 


Az én kérdéseim:

Mióta blogolsz?
Mik a terveid a jövőre nézve?
Szereted a filmeket?
Milyen az álom párod?
Szeretnél idővel gyerekeket?
Ha elutazhatnál, hová mennél?
Hány éves vagy?
Ki a kedvenc íród?
Hogy állsz a kötelezőkkel?
Mi az, ami egyedivé tesz téged?


Akiknek pedig küldeném:

Willst du...
Fény
Kitti T.
Amelia és a vadász
With you
Lyla Campbell
R. M.
Bloodyromantic
I love my stepbrother
Kozári Dóri


2015. január 18., vasárnap

Tizenegyedik Fejezet - Marco - Megint?

    - Figyelj, - kezdett bele határozatlanul – ha akarod felhívlak. - bólogatott, miközben felvette a pólóját.
    - Te tudod, hogy mennyire akarom, én pedig azt, hogy nem fog megtörténni... - motyogta bűntudatos arccal.
    Tudhatta vajon, milyen szégyen látszott az arcáról? Marco pontosan tisztában volt vele. Nap, mint nap találkozott azzal a tekintettel. Szégyen.
    - És még nem is mondasz semmit. - tette hozzá suttogva, majd az összes cuccával együtt kirohant a steril szobából.
    - Várj! - kiáltott rá a focista. Itt hagytad, a... - nézett a kezében lévő tárgyra. - bugyidat...?
    Marco Reus. Mi is vezetett, a sok elfelejtett női névhez? Ennek ezer oka volt. Csak ő nem volt a válogatottból világbajnok, a rohadt bal bokája miatt, mellesleg még a csapata sem nyert. Ezeken kívül teljes üresség járta át, akárhányszor az érzelmekre próbált gondolni, valószínűleg a bánat, már bejárta az egész testét, nem volt hely szeretetre.
    - Huh... Sóhajtott egy nagyot, és lezuhant a szürke, szögletes kanapéra.
    Modern, és letisztult. Ezzel lehetett a legjobban jellemezni a lakását, amiben a szezon ideje alatt alig fordult meg. Azzal az időszakkal ellentétben, most éjjel nappal itthon volt, és csak az ismeretlen hölgyek társasága tudta szórakoztatni. Mivel nem volt rendszeresen visszajáró barátnője, még nyaralni sem mehetett egyedül. Persze, jön a kérdés: Miért ne mehetne egy barátjával? Minden haverjának volt párja, tehát ezzel sem tudta volna orvosolni a problémát.
    Bekapcsolta a tévét, majd a telefonjához nyúlt.
    - Mario?
    - Ma sem maradok társaság nélkül – húzta fel a szemöldökét, majd hátra dőlt.
    A tévé hangja betöltötte az egész szobát. Éppen, egy amerikai szitkom ment, ami még az alánevetős struktúrát követte, ezért a fehér falak cseppet élettel telibbek lettek. Persze, az Agymenők Sheldonjának humora, és szeretettől való távolsága épp olyan furcsa volt, mint Marco jelenlegi élete. Még ő maga sem értette igazán, hogy mi, miért történik vele.
    A sorozat hangjának uralma akkor ért véget, amikor az éles csengetés átvette a főszerepet.
    A futballista az ajtóhoz sétált, ami előtt a ”Szia cica, bemehetek?” pózban állt Mario.
    - Kind! - köszöntötte udvariasan, és beinvitálta.
    - Marcincho! - viszonozta a kedvességet a hívatlan vendég.
    Bementek a nappaliba, ahol a tévéből még mindig szivárgott a Bazinga szó.
    - Ú, ez az az Agymenők, vagy mi, nem?
    - Ja.
    - Te is csak a csaj miatt nézed?
    - Penny?
    - Azt hiszem... Elég jó nő.
    - Tessék, és még én beszélek mindig a csajokról... - motyogta, és hülye fejet vágva lehuppant. - Na regéld el, miért is kötöttél ki ismét az én lakásomban?
    - Szakítottunk... Elvileg.
    - Ezt hogy értsem?
    - Szóval Toni meg a kis család átjött hozzánk, és én meg akkor keltem kb. fel, aztán feljött a gyerek téma...
    - Ú, ne! - vágott közbe Marco.
    - Ja, ne is mond... Picit bepöccentem, és mikor Toniék elmentek, elkezdtünk veszekedni...
    - Vagyis felpofozott?
    - Mondhatjuk így is...
    Erre Marc hangosan nevetni kezdett. Ann, és Mario vitái mindig is kiismerhetőek voltak. A focista kiabál picit, mire a lány pofán vágja. Ilyen egyszerű elven működtek a dolgok. Persze az ilyen viták után jött egy békülőszex, és minden kezdődött újra.
    - Most tényleg vége?
    - Nem tudom.. Én már családot szeretnék, egy kis Kind-et. A legközelebbi út ahhoz, rajta keresztül vezet, mert már több éve járunk. Ha most dobnám, egy új lányt kéne keresnem, és két évig várni, amíg benne van...
    - Ugyan, bármelyik rajongónk csinál neked egy kis Mariot...
    - Igen, de az a bizonyos fangirl valószínűleg nem olyan szép, mint Ann, és milyen fura lenne már... Egy ember, aki mindent megcsinál neked, amit csak akarsz....
    - Én értékelem, a rajongóink ezen tulajdonságát – kezdett röhögni Reus, amibe a vendége is becsatlakozott.
    - Tudsz róla, hogy gusztustalan vagy?
    - Mégis nevetsz...
    A két focista különösen jó kapcsolatot ápolt, ami abból is látszik, hogy az ilyen helyzetekben, csak egymás tanácsát kérték ki. Különös, hogy két különböző ember, ilyen közel álljon egymáshoz.
    - Fel kellene hívnom...
    - Ne már, még alig vagy 25, hagyd a gyerekezést a harmincasokra! Mellesleg, az egész veszekedés kezdődik előröl.
    - De ez nem véletlen! Ennyit vitázunk, mégis egymás mellett maradtunk, ez a szerelem nem?
    - Nem. Ez csupán az ő hülyesége. Már ez elejétől tudtuk, hogy a hírnevedre hajt.
    - Én felhívom – állt fel a világbajnok, majd kilépett a konyhába.
    Marco a kanapén ülve, összekulcsolta a kezét, és lenézett.
    Azon járt a feje, „Én miért nem tudok ilyen kitartóan szeretni valakit? Vagy egyáltalán szeretni a szerelmet?”

2015. január 17., szombat

Tizedik fejezet - Mario - Elég

    Meghoztam az első fejezetét Götzének, amit sok szeretettel ajánlok legjobb barátnőmnek, 
    Wie lieben dich Vanessa.


    A bebarangoló hűvös levegő átjárta a szobát, mire Mario egyszer csak felriadt. Körbenézett a lazac színű szobában, amit láthatóan egy női elme rendezett be. Hosszú függönyök, szép, fehéren csillogó bútorok, ezek mind olyan dolgok, amire egy férfinek nincs szüksége, főleg nem egy focistának. Neki elég lenne egy ágy, és kész.
    - Cicám, felöltöznél? - hangzott az éles hang lentről, ami teljesen a valóságba rántotta a férfit.
    - Mi? - kérdezte motyogva.
    - A Kroos család jön látogatóba.
    - Ó, tényleg – mormolta a világbajnok, majd felkelt, és keresett valami ruhát.
    - Nagyon sokkal jössz nekem, amiért kibírom annak a nőnek a társaságát!
    - Miről beszélsz? - kérdezte borongósan, egy póló után kutatva.
    - Jessica... Olyan folyton mosolygós, és kedves, mint a nagyanyám.
    - Hé, Toni választottja, csak tudhat valamit, nem?
    - Ránéztél már? Rém ronda...
    A focista erre inkább nem is válaszolt, ugyanis az említett nőt, tényleg nem a szépségéről ismerték meg. Ettől függetlenül ő kimondottan jóban volt Jessel. Nem úgy, mint barátok, hanem inkább anya-fia viszonyban álltak. A lány mindig ellátta a kedvenc süteményével, és mindig megpuszilta a homlokát. Ez egy kívülálló számára rettenetesen fura lehetett, de pont ezért, Mario csak még jobban csinálta.
    Lemászott a lépcsőn, immár teljes ruházatban, mikor látta, Ann készíti az ételt.
    - Szia Drága! - köszöntötte egy gyors puszival.
    - Te így leszel? Ebben? - húzta fel a száját a lány,
    - Még csak reggel van, majd át öltözök.
    - Mario. Fél kettő van.
    - Mi? De még csak most keltem... - értetlenkedett a futballista.
    - Elfelejtetted? Elaludtál a reggeli dolgunk után – sújtotta le a lány a tekintetét.
    - Ó tényleg... - mormolta mosolyogva.
    Közelebb lépett a lányhoz, és hátulról átölelte.
    - Na és mi lesz a kaja? - folytatta, és az állát Ann nyakára tette.
    - A sütőben sül a kacsa, és amint látod, éppen forralom a pudingot. - válaszolta, és eltartotta a fejét. - Neked meg át kellene öltöznöd, és megterítened!
    - Igenis! - lépett a szekrényhez, kezdve a pakolást. Most, a pihenési időszakban eleinte minden jól ment, de egy idő után, Mario megunta az egészet, ezért is hívott vendégeket, hogy megtörje az örökös unalmat. Ann vagy parancsolgatott neki, vagy lefeküdt vele. A focista ki volt békülve ezzel a felállással, egy ideig. Kivesztek a régi hülyülések, és éjszakákon át tartó beszélgetések. Az egész egyhangúvá, unalmassá vált. Mégis, a világbajnok valamilyen megmagyarázhatatlan okból kimondhatatlanul vonzódott a lányhoz.
    - Megvagyok – jelentette.
    - Okés, mindjárt jön a futár.
    - Ki?
    - Nem gondoltak, hogy készítek levest? Te is tudod, hogy nem tudok... - háborgott.
    - Jó, jó! - helyeselt, majd leült a tévé elé.
    - Mi a fenét csinálsz?
    - Nem elég egyértelmű? Tévézek.
    - Állj fel, és csinálj valami értelmeset! MOST! - kiabált Ann.
    - Ahh.. - sóhajtott a világbajnok, és leindult a borospincének kikiáltott helyiség felé. Gyorsan körülnézett, majd lekapta a polcról az első üveget, mire felkapta a fejét a csengő magas hangjára. Sebesen felsétált az étkezőhöz, lerakva a bort.
    - Kinyitnád? - utasította a lány, és a focista a kapuhoz indult. Kitárta az ajtót, ami mögött egy kis család álldogált.
    - Helló! Gyertek csak be! - köszöntötte őket a házigazda mosolyogva.
    - Kind! - ölelte meg Toni, majd a fiára pillantott. - Leon köszönj szépen Mario bácsinak!
    - Csókolom! - hangzott a kisfiú szájából, egy halk üdvözlet.
    - Ugyan, nyugodtan mond, hogy „Szia”! - guggolt le mellé, majd felnézett a fiatal anyukára. - Menj csak be Annhez, éppen a konyhában sürög-forog.
    - Rendben! - válaszolta Jessica, a konyhába indulva.
    - Na, Mr. Kroos, - állt fel – tud már a kisfia xboxozni?
    - Ne is mond, hamarabb játszott velem a fifa 15-ben, mint labdázott volna...
    - Akkor gyere, mutatok, egy-két menő játékot! - fogta meg a vállát, és a tévéhez vezette. Miközben Mario beállította a fifát, Toni is besétált a konyhába.
    - Ó! Szia Ann! - puszilta meg. - Látom főzőcskézel.
    - Igen igen, de tudjátok, hogy nem vagyok valami jó benne... - vigyorgott.
    Mario talán azért szerette a látogatókat, mert ilyenkor a lány magára húzta a valamikori, kedves arcát. Minden a régi volt, legalábbis annak látszott.
    A csengő ismét megszólalt, és Ann nevetve vette át a futártól az ételeket. Mosolyogva pakolta ki, és tette teljessé az asztal terítékét.
    - Leon, kérsz levest? - kérdezte Jess, a fia felé fordulva.
    - Nem vagyok éhes – jött a válasz.
    - Á, had játsszon! - védte Ann és leült a többiek közé.
    - Na és hogy, s mint vagytok? - kérdezte udvariasan Toni.
    - Ó, nagyon jól! Már teljesen kipihentük magunkat. - Ölelte át Mario kedvesét.
    - Na, és milyen volt a nyaralás? - érdeklődött vidáman Jessica.
    - Ne is mond, csodálatos Görögország! Az ételek is fantasztikusak voltak! Bár, én bevallom nem szeretem a halat, szóval az kissé kimaradt... - kuncogott a háziasszony.
    - Igen, Leon sem eszi meg, tehát egy hajóban eveztek.
    - Tényleg, hogy álltok a gyerek kérdéssel? - hangzott el Tonitól, de egy kisebb csend követte. Ez egy, mondhatni, tabutéma volt kettőjük között. Mario már régóta vágyott a maga kisebb változatára, de Ann vagy elrohant, vagy ellenkezett.
    - Még rá bízzuk az időre. - adta meg a lány a semleges választ.
    A látogatás többi része forgatókönyv szerint zajlott. Mindkét pár mesélt a pihenésükről, aztán nevettek Ann anti-főzőtehetségére tett megjegyzéseire, aztán csak ment a monoton történetmesélés. Mikor kivégezték a fogásokat, a Kroos család udvariasan menni készült, Mario pedig szokáshoz híven marasztalta őket.
    - Na, most már tényleg ideje mennünk!
    - Ugyan, még fiatal az idő – mosolygott Ann.
    - Köszönjük a meghívást, igazán finom volt!
    - Ne nekem, a futárnak köszönd! - nevettek.
    Az anyuka és a kisfiú köszönés után kimentek, majd Toni is elbúcsúzott csapattársától.
    - Csá, Öregem!
    - Toni! - ölelték meg egymást, majd az apuka is elhagyta a házat.
    A lány lassan becsukta az ajtót, majd megfordult.
    - Végre! Már alig bírtam... - motyogta halkan a lány.
    - Ez komoly?! - nézet vele borúsan szembe Mario.
    - Mi?
    - Alig bírtad? Végig mosolyogtál!
    - Persze, mert miattad azt tetettem! - védekezett hangosan.
    - Mégis mi bajod van? Ezek kedves, jó fej emberek. A barátaink.
    - CSAK a tieid!
    - Mellesleg, ha miattam csináltad, velem miért nem bírsz ilyen kedves lenni?
    - Mert érted már épp eleget teszek azzal, hogy nem hagylak el!
    - IGEN?
    - Ez így van! - viaskodott a lány.
    - Akkor többé nem kell szívességet tenned. - csapta le az asztalra a pólóját.
    - Miről beszélsz?
    Mario felfutott az emeletre, és felvett egy másik felső, majd vissza jött. Magára húzta a bőrdzsekijét, és levette a kocsikulcsot a tartóból, amit a lány végig figyelemmel kísért.
    - Elmegyek! - jelentette ki mérgesen a focista.
    - Igen? Csak úgy itt hagysz?
    - Ez így lesz! Már, - lépett szorosan a lány elé – elegem van... Belőled. - nézett vele szembe, mire a lány egy hatalmas pofont nyomott az arcára. Erre világbajnok mérgese kisétált az ajtóhoz, és folytatta:
    - Eddig egy rohadt szót nem szóltam. Elpakoltam, megettem minden hülye főztödet, elmentem veled vásárolni, megvettem neked mindent, de most már elegem van! Amikor összejöttünk azt reméltem, hogy családunk lesz, és boldogok leszünk. Nem... ezt. Arról nem is beszélve, - tárta ki az ajtót – hogy a kibaszott hírnevemet akarod, nem engem. - csapta be erőteljesen az ajtót, így nem láthatta a lány ingerült reakcióját. Odament a kocsihoz, és a koromfekete BMW, most teljesen illett a hangulatához. Agresszív, gyors, erőteljes. Kihajtott az utcára, a homályba borult éjszakába. 

2015. január 16., péntek

Új kezdet

Sziasztok kedves olvasók!

Amint láthatjátok, megújult külsővel, és friss lendülettel tértem vissza hozzátok. Viszont mostantól ritkábban tudom csak hozni a részeket nektek, mert itt a suli... Igen, ez elég aggasztó.
Ami még újdonság, hogy a történet haladásával, a sztori hű a realitáshoz ezért lesznek korlátozott, 18+-os, 16+-os tartalmak, amik le lesznek védve, tehát csak az idősebb korosztály olvashatja.

2015. január 2., péntek

Blogszünet.

Igen, igen látszik, hogy cseppet alábbhagyott a kezdeti lelkesedésem, ezért ritkásabban fognak érkezni a részek... Sorry...
Gondolom nem kell részleteznem, az akadályozó eseményeket, minden esetre remélem továbbra is velem tartotok... :)

2014. december 30., kedd

Kilencedik Fejezet - Emelie - Ma sem sikerült?



    Eddig egész életében az volt a legjobb repülőútja. Legalábbis így érezte. Az egyetemista könnyedsége, és őszintesége levette a lábáról. Folyamatosan új, butábbnál, butább témákat hozott elő, amiket Em jószerivel nem nagyon tudott mire vélni.
    - Tehát, kérdés. Eddig hány csigához értél hozzá?
    - Hogy mi? - nevetett a lány.
    - Én kb. húszhoz.
    - Hát talán 8-9-hez? Fogalmam sincs.
    - Pedig a csigák nyálkásak, egy ideig nem felejted el, hogy hozzájuk értél... - vicsorgott undorodva.
    - Na jó, szerintem jobb ha én kérdezlek, mint fordítva! Hogy ismerted meg Andyt?
    - Huh... Őszintén? Fogalmam sincs... - motyogta, majd az óráját kezdte piszkálni.
    - Ez érdekes... - válaszolta Em, de közben magát ostorozta, amiért akaratlanul is őt hozta szóba.
    Ekkor vették csak észre, a gép ereszkedni kezdett.
    - Máris megérkeztünk? - kérdezte Arth.
    Ami azt illeti nagyon gyorsan elszállt az idő, főleg azért is, amit mindig mondanak, a visszaút sokkal gyorsabb.
    Mind a ketten leszálltak a repülőről, majd a hangárhoz igyekeztek. A terminál közepén megállva a férfi elkezdett reszketni.
    - Fázol? - mondta a programozó, majd előhúzott a táskájából egy League of Legends-es pulcsit, ami felnőtt férfiakra volt méretezve.
    - Hát ilyen se volt még, hogy egy lány adott nekem pulcsit... - nevetett az orvostanonc.
    - Nyugodj meg, én sem adtam még... de hát aki egy szál pólóban utazik egy másik országba...- vigyorodott el. - Figyelj, tudom, hogy ma ismertelek csak meg, de aludj nálunk, addig se kell feleslegesen költekezned. Mellesleg szerintem nem egy emberrablóalkatnak nézek ki...
    - Nagyon kedves, de nincs rá szükségem...
    - Na, legalább addig sem unatkoznál... - kérlelte Emelie, aki igazából nemleges válaszra várt, de amikor Arthur igent mondott, le kellett tennie a nyugodt éjszakáról...
    Adel, már reggel megkérte a taxist, hogy menjen ki a lány elé, azonban az időpont változtatás miatt, nem a reggeli férfi vezette az autót.
    - Szóval merre laksz?
    - A lakótársammal a Glocksee strasseban éldegélünk, egy kék sarokházban, a harmadikon. Igen nem a legelőkelőbb hely, de közel van mindenhez...
    - Hogy őszinte legyek, még sosem voltam Hannoverben... Nem túl szimpatikus hely...
    - Sajnos én nem nagyon tudnálak körbevezetni, nem járok az utcára.
    - Mi? Egész nap csak a házban vagy?
    - I-igen... - húzta el szégyenlősen az „i”-t.
    - Hogy-hogy?
    - Elég antiszociális alkat vagyok. Nem szeretem az embereket...
    - Hmm... Nem hiszek neked! Nem látszik, hogy bármi bajod lenne...
    Erre Em, csak oldalra tudta fordítani a fejét, nem szolgálhatott normális válasszal... Most mondja azt, hogy: „Csak Andre valamiért felvidított, és az érzés még nem múlt el.” Nem találta helyesnek, mert nem hitt benne. Az egyetlen vágya az volt, hogy végre egyedül nézhesse újra az Agymenők összes évadát, és plátói ábrándokat tápláljon Sheldon iránt, miszerint őt biztos szeretné.
    Közben a taxi megérkezett, és nem volt visszalépés. Em, egy idegen, huszonéves fiút vitt haza. Beléptek az előtérbe, ahol Arth rögtön a lifthez indult.
    - Nem mükszik, vagy mi?
    - De, csak rettenetesen lassú... - válaszolta a vendéglátó, majd felérve a 3/B lakásba, megnyomta a csengőt, mire egy másodperc alatt az ajtó ki is nyílt.
    - Mi? Azt hittem Schürrlét hozod haza... - suhant ki köszönés nélkül Adel.
    - Bemutatom Arthurt, Andre legjobb barátját... - lépett be a lakásba Em, de amikor a két jómadár nem követte hátra nézett. A lány, tágra nyílt szemekkel állt az ajtóban, ahogy Arth a haját túrva, próbált valami értelmeset kinyögni. Mindketten megvakulva a lila ködtől, le sem tudták mozdítani tekintetüket a másikról, mintha egy örök farkasszemnézés lett volna.
    Emelie szemében újra megcsillant a remény, miszerint lakótársa lefoglalja a vendégét.
    - Szóljatok, ha kellek... - kiabált a szobájából, ahová A nyakába ugró Thedet is bevonszolta. Persze válasz nem érkezett. A lány maga előtt látta a nappaliban játszódó eseményeket. Adel előveszi a szokásos szende kislány formáját, Arthur meg játssza a menő palit... Ezzel nem is volt problémája, hiszen így nyugodtan tudta nézni Theodorral a Big bang theoryt.
    A jövendőbeli pár dolgai idővel egyre jobban kezdtek alakulni. Amikor Em rágcsáért ment, még csak közel ültek, de amikor már az üdítőért ugrott elő a zugából, már fogták egymás kezét... Persze a kis gémer nem akart leskelődni, de nem lát az ember minden nap négy méterre tőle szerelmet kibontakozni. Amint bevonultak Adel szobájába, Em is kisebb figyelmet fordított rájuk, és az izgalom lassú elpárolgásával, álomba is merült. Kivételesen sikerült időben lefeküdnie, vagyis nem volt éjjeli bagoly. Éjszakánként az agya teljesen kikapcsolt, és bármilyen álom nélkül tudott pihenni, azonban ez nem egy átlagos estének bizonyult, egyszer csak megszólalt a csengő, ami rögtön felébresztette.
    - Ki lehet az ilyenkor? - mormolta félálomban, majd ránézett az órára, ami 05:13-at mutatott. Kisétált a nappalin keresztül az ajtóig, amit komótosan kinyitott.
    A bejárat előtt Andyt pillantotta meg, lihegve, mert valószínűleg felfutott a lépcsőn. Em tátott szájjal bámult rá, ugyanis elképzelhetetlennek tartotta, hogy reggel ötkor a világbajnok álljon előtte, még belesem gondolt egy kósza pillanatra se.
    - Szia! - üdvözölte Andre, a könyökét a falnak támasztva, mire Emelie csak ennyit felelt:
    - Úgy tűnik ma sem sikerül nyolckor kelnem...

Kilencedik Emlékezés

    - Varázslatos érzés látni, ahogy két ember találkozik, és az első pillanattól kezdve látszik, hogy egymásnak teremtette őket a sors... Hirtelen az a férfi látszik a legvonzóbbnak az egész földön, de rájössz, hogy van amit nem lehet kettészakítani. Egy érzés, egy másodperc, egy alakalom. Soha nem tudnám elfelejteni. Mégis, ilyenkor cseppet irigy az ember, de hálás, amiért átélhette a pillanatot. Persze utána jön a kínos csend, legalábbis velem az történne... Ők viszont rögtön egy hullámhosszon voltak. Mindenki másképp reagál, beszél gondolkozik.
    - …?
    - Féltékeny? Csak egy percig, aztán megjött az eszem. Belegondoltam, hogy nekem nincs szükségem ilyesfajta érzésekre. A jövőm pedig a legérdektelenebb téma volt, amire figyeltem...
Szablon wykonała Sasame Ka dla Zaczarowane Szablony