Tizedik fejezet - Mario - Elég

    Meghoztam az első fejezetét Götzének, amit sok szeretettel ajánlok legjobb barátnőmnek, 
    Wie lieben dich Vanessa.


    A bebarangoló hűvös levegő átjárta a szobát, mire Mario egyszer csak felriadt. Körbenézett a lazac színű szobában, amit láthatóan egy női elme rendezett be. Hosszú függönyök, szép, fehéren csillogó bútorok, ezek mind olyan dolgok, amire egy férfinek nincs szüksége, főleg nem egy focistának. Neki elég lenne egy ágy, és kész.
    - Cicám, felöltöznél? - hangzott az éles hang lentről, ami teljesen a valóságba rántotta a férfit.
    - Mi? - kérdezte motyogva.
    - A Kroos család jön látogatóba.
    - Ó, tényleg – mormolta a világbajnok, majd felkelt, és keresett valami ruhát.
    - Nagyon sokkal jössz nekem, amiért kibírom annak a nőnek a társaságát!
    - Miről beszélsz? - kérdezte borongósan, egy póló után kutatva.
    - Jessica... Olyan folyton mosolygós, és kedves, mint a nagyanyám.
    - Hé, Toni választottja, csak tudhat valamit, nem?
    - Ránéztél már? Rém ronda...
    A focista erre inkább nem is válaszolt, ugyanis az említett nőt, tényleg nem a szépségéről ismerték meg. Ettől függetlenül ő kimondottan jóban volt Jessel. Nem úgy, mint barátok, hanem inkább anya-fia viszonyban álltak. A lány mindig ellátta a kedvenc süteményével, és mindig megpuszilta a homlokát. Ez egy kívülálló számára rettenetesen fura lehetett, de pont ezért, Mario csak még jobban csinálta.
    Lemászott a lépcsőn, immár teljes ruházatban, mikor látta, Ann készíti az ételt.
    - Szia Drága! - köszöntötte egy gyors puszival.
    - Te így leszel? Ebben? - húzta fel a száját a lány,
    - Még csak reggel van, majd át öltözök.
    - Mario. Fél kettő van.
    - Mi? De még csak most keltem... - értetlenkedett a futballista.
    - Elfelejtetted? Elaludtál a reggeli dolgunk után – sújtotta le a lány a tekintetét.
    - Ó tényleg... - mormolta mosolyogva.
    Közelebb lépett a lányhoz, és hátulról átölelte.
    - Na és mi lesz a kaja? - folytatta, és az állát Ann nyakára tette.
    - A sütőben sül a kacsa, és amint látod, éppen forralom a pudingot. - válaszolta, és eltartotta a fejét. - Neked meg át kellene öltöznöd, és megterítened!
    - Igenis! - lépett a szekrényhez, kezdve a pakolást. Most, a pihenési időszakban eleinte minden jól ment, de egy idő után, Mario megunta az egészet, ezért is hívott vendégeket, hogy megtörje az örökös unalmat. Ann vagy parancsolgatott neki, vagy lefeküdt vele. A focista ki volt békülve ezzel a felállással, egy ideig. Kivesztek a régi hülyülések, és éjszakákon át tartó beszélgetések. Az egész egyhangúvá, unalmassá vált. Mégis, a világbajnok valamilyen megmagyarázhatatlan okból kimondhatatlanul vonzódott a lányhoz.
    - Megvagyok – jelentette.
    - Okés, mindjárt jön a futár.
    - Ki?
    - Nem gondoltak, hogy készítek levest? Te is tudod, hogy nem tudok... - háborgott.
    - Jó, jó! - helyeselt, majd leült a tévé elé.
    - Mi a fenét csinálsz?
    - Nem elég egyértelmű? Tévézek.
    - Állj fel, és csinálj valami értelmeset! MOST! - kiabált Ann.
    - Ahh.. - sóhajtott a világbajnok, és leindult a borospincének kikiáltott helyiség felé. Gyorsan körülnézett, majd lekapta a polcról az első üveget, mire felkapta a fejét a csengő magas hangjára. Sebesen felsétált az étkezőhöz, lerakva a bort.
    - Kinyitnád? - utasította a lány, és a focista a kapuhoz indult. Kitárta az ajtót, ami mögött egy kis család álldogált.
    - Helló! Gyertek csak be! - köszöntötte őket a házigazda mosolyogva.
    - Kind! - ölelte meg Toni, majd a fiára pillantott. - Leon köszönj szépen Mario bácsinak!
    - Csókolom! - hangzott a kisfiú szájából, egy halk üdvözlet.
    - Ugyan, nyugodtan mond, hogy „Szia”! - guggolt le mellé, majd felnézett a fiatal anyukára. - Menj csak be Annhez, éppen a konyhában sürög-forog.
    - Rendben! - válaszolta Jessica, a konyhába indulva.
    - Na, Mr. Kroos, - állt fel – tud már a kisfia xboxozni?
    - Ne is mond, hamarabb játszott velem a fifa 15-ben, mint labdázott volna...
    - Akkor gyere, mutatok, egy-két menő játékot! - fogta meg a vállát, és a tévéhez vezette. Miközben Mario beállította a fifát, Toni is besétált a konyhába.
    - Ó! Szia Ann! - puszilta meg. - Látom főzőcskézel.
    - Igen igen, de tudjátok, hogy nem vagyok valami jó benne... - vigyorgott.
    Mario talán azért szerette a látogatókat, mert ilyenkor a lány magára húzta a valamikori, kedves arcát. Minden a régi volt, legalábbis annak látszott.
    A csengő ismét megszólalt, és Ann nevetve vette át a futártól az ételeket. Mosolyogva pakolta ki, és tette teljessé az asztal terítékét.
    - Leon, kérsz levest? - kérdezte Jess, a fia felé fordulva.
    - Nem vagyok éhes – jött a válasz.
    - Á, had játsszon! - védte Ann és leült a többiek közé.
    - Na és hogy, s mint vagytok? - kérdezte udvariasan Toni.
    - Ó, nagyon jól! Már teljesen kipihentük magunkat. - Ölelte át Mario kedvesét.
    - Na, és milyen volt a nyaralás? - érdeklődött vidáman Jessica.
    - Ne is mond, csodálatos Görögország! Az ételek is fantasztikusak voltak! Bár, én bevallom nem szeretem a halat, szóval az kissé kimaradt... - kuncogott a háziasszony.
    - Igen, Leon sem eszi meg, tehát egy hajóban eveztek.
    - Tényleg, hogy álltok a gyerek kérdéssel? - hangzott el Tonitól, de egy kisebb csend követte. Ez egy, mondhatni, tabutéma volt kettőjük között. Mario már régóta vágyott a maga kisebb változatára, de Ann vagy elrohant, vagy ellenkezett.
    - Még rá bízzuk az időre. - adta meg a lány a semleges választ.
    A látogatás többi része forgatókönyv szerint zajlott. Mindkét pár mesélt a pihenésükről, aztán nevettek Ann anti-főzőtehetségére tett megjegyzéseire, aztán csak ment a monoton történetmesélés. Mikor kivégezték a fogásokat, a Kroos család udvariasan menni készült, Mario pedig szokáshoz híven marasztalta őket.
    - Na, most már tényleg ideje mennünk!
    - Ugyan, még fiatal az idő – mosolygott Ann.
    - Köszönjük a meghívást, igazán finom volt!
    - Ne nekem, a futárnak köszönd! - nevettek.
    Az anyuka és a kisfiú köszönés után kimentek, majd Toni is elbúcsúzott csapattársától.
    - Csá, Öregem!
    - Toni! - ölelték meg egymást, majd az apuka is elhagyta a házat.
    A lány lassan becsukta az ajtót, majd megfordult.
    - Végre! Már alig bírtam... - motyogta halkan a lány.
    - Ez komoly?! - nézet vele borúsan szembe Mario.
    - Mi?
    - Alig bírtad? Végig mosolyogtál!
    - Persze, mert miattad azt tetettem! - védekezett hangosan.
    - Mégis mi bajod van? Ezek kedves, jó fej emberek. A barátaink.
    - CSAK a tieid!
    - Mellesleg, ha miattam csináltad, velem miért nem bírsz ilyen kedves lenni?
    - Mert érted már épp eleget teszek azzal, hogy nem hagylak el!
    - IGEN?
    - Ez így van! - viaskodott a lány.
    - Akkor többé nem kell szívességet tenned. - csapta le az asztalra a pólóját.
    - Miről beszélsz?
    Mario felfutott az emeletre, és felvett egy másik felső, majd vissza jött. Magára húzta a bőrdzsekijét, és levette a kocsikulcsot a tartóból, amit a lány végig figyelemmel kísért.
    - Elmegyek! - jelentette ki mérgesen a focista.
    - Igen? Csak úgy itt hagysz?
    - Ez így lesz! Már, - lépett szorosan a lány elé – elegem van... Belőled. - nézett vele szembe, mire a lány egy hatalmas pofont nyomott az arcára. Erre világbajnok mérgese kisétált az ajtóhoz, és folytatta:
    - Eddig egy rohadt szót nem szóltam. Elpakoltam, megettem minden hülye főztödet, elmentem veled vásárolni, megvettem neked mindent, de most már elegem van! Amikor összejöttünk azt reméltem, hogy családunk lesz, és boldogok leszünk. Nem... ezt. Arról nem is beszélve, - tárta ki az ajtót – hogy a kibaszott hírnevemet akarod, nem engem. - csapta be erőteljesen az ajtót, így nem láthatta a lány ingerült reakcióját. Odament a kocsihoz, és a koromfekete BMW, most teljesen illett a hangulatához. Agresszív, gyors, erőteljes. Kihajtott az utcára, a homályba borult éjszakába. 

3 megjegyzés:

  1. Imádom! Végre egy blog, ahol Götzéről olvashatok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye, ugye :D De ha rajtam múlik lesz több is :P

      Törlés