Második emlékezés


    - Tudja... szinte teljesen el voltam zárva a külvilágtól. Tulajdon képen azt sem tudtam, hogy milyen hónap van. Nem is beszélve a falon porosodó naptáramról... Bár, ez kicsit sem zavart, sőt. Ami azt illeti, nem szeretek emberek között lenni, de amikor már ott állok, beszélgetve velük, jól érzem magam. Igen, igen, elég furcsa vagyok...
    - ...
    - Téved. Én szeretek ilyen lenni, amilyen vagyok. Nagyon is! Ezeket a sorokat azért szoktam mondani, mert tudom, hogy mire gondolnak a velem beszélő emberek... Nem is baj, ez is egy jó tulajdonság nem? Az ember ismeret. Mondjuk, én nem szoktam magamat értékelgetni... Az, hogy én milyen vagyok, az sosem számított, csak mások. Talán ez a fő oka annak, hogy ilyen ”antiszociális” vagyok. Legalábbis ezt hittem, nagyon sokáig, aztán... Na, de beszéljünk akkor róla. Nem, nem az történt amire gondol. Nem ő volt az első, aki arra volt kíváncsi, hogy én milyen vagyok. Csak a saját dolgai érdekelték. Hihetetlen, hogy egy atombomba gyorsaságával csapódott az életembe, a ”tökéletes” szőke hajával, és az igéző kék szemeivel...

0 megjegyzés: