Nyolcadik Fejezet - Arthur - Vissza!

- Úristen! - fogta a fejét Schürrle. - Te idióta! Mégis, hogy a halálba jutott ez eszedbe? Nem vagy komplett! - üvöltözött a focista.
- Valakinek meg kellet tennie! - szólt vissza Arth.
- Azt még elviseltem volna, ha az egyik beképzelt csapattársam teszi, de hogy PONT TE?! Miért hozol folyamatosan csak rossz döntéseket? Ennyire hülye vagy? Máskor megvigasztalnálak, de most Sz*rok bele! - jelentette ki.
- Á! Elegem van...! - kiáltotta el magát az egyetemista, majd arcával a tenyerében elsétált.
Ez az a fajta mozdulat, amit az ember át él, nem csak megtörténik vele. Minden porcikája vibrált, akár az elektronok. Az összes fájdalom, ami mostanában érte, egyszerre rúgta hasba. Lia, Andre, és még a kis Emelie is.
Besétált az épületbe, ahol rögtön a bárpulthoz ért.
- Egy whiskyt jéggel! - nyújtotta a karját, mire a pultos rögtön ki is szolgálta.
Az alkohol... a jó öreg alkohol. - gondolta magában. Amióta csak felfedezte tudta, segít a gondolkozásban, nem is beszélve a nyugtató hatásáról. Probléma csak egy volt vele, a felelevenített emlékek még pontosabbakká, realisztikusabbakká váltak, így tulajdonképpen csak rontott a helyzeten.
Eltervezte: mindent újra gondol, egészen a világbajnokságtól.
Nem volt túl hosszú történet, de annál fájdalmasabb. Az egész a VB-t követő partival kezdődött, ahol Lia Schlissen egy apacshelikopter erejével, és gyorsaságával írta felül Arth egész addigi életét. A buli Berlinben volt, amikor a jövőbeli orvos Schürrle köszöntésére, Németországba utazott. Ez volt az első ünneplés, egyben a legnagyobb, legbetegebb is. A futballistával inkább orgiának nevezték volna, nem ünneplésnek... Minden esetre, a német modell olyan szinten elcsavarta Arthur fejét, hogy abból egy egész bibliát lehetne írni. A közvetlen megismerkedést viszont nem nevezhette senki túl erkölcsösnek. Ezután az egyetemista minden ott töltött napból szánt Liára , azonban arra nem számított, hogy az utolsó este Andy kezei közt talál rá... Persze ezt a férfiak annyira nem veszik zokon, főleg Arth nem tett így, hiszen egy szóval sem említette meg a dolgot a világbajnoknak. A modell ezek után bevallotta, ”enyhén” etikátlan addikcióját, amire Arthur csak ezzel a válasszal felet:
- Költözz Londonba, és én mindent megteszek érted, örökké! - súgta a fülébe.
- Sajnálom, de te egyedül nem tehetsz értem semmit, de ha... - tétovázott a lány, de ami utána jött, az törte teljesen ketté az egyetemista új életmeglátását.
Persze Andre azonnal visszautasította.
„Én egyedül nem tehetek, semmit.” - véste bele a mondatot örökre magába.
Ekkor jött rá, ő eddig csak Andre árnyékában élt, innen fakadt az irigysége, amit mindennél jobban szégyellt. Most pedig főleg...
- Andre biztosan nem ezt tette volna, ha én kezdek ki Emilievel... - motyogta halkan, majd kiitta az utolsó cseppeket is a pohárból.
Amióta csak ismerte Schürrlét, ő jó barátja volt. Mindig ellátta hasznos tanácsokkal, beinvitálta a hatalmas partikra, bemutatta egy rakás modellnek. Arth pedig csak az az ember volt, aki mellette átlagosnak tűnt. Az egyetlen dolog, amit érte tenni tudott, az az orvosi tipp volt. Itt volt az idő, hogy ő is valami nagy dolgot tegyen érte. Valamit, ami megváltoztathatja mindkettőjük életét...
- Maga szerint elindult már a hannoveri járat? - kérdezte leverten a csapost.
- Dehogy, még bőven elérné. Van 15 perc. - mormolta.
Arthur egy pillanat alatt felpattant, és mint akit kilőttek, ágyúgolyóként száguldott a pénztárig, ahová szó szerint előre rontott.
- SZERELEMRŐL VAN SZÓ! - kiáltotta hangosan, mire szinte minden ember félre ugrott. Gyorsan megvette az első osztályra szóló jegyet féláron, mivel a hölgy imádta a romantikus filmeket, és amiért Arth igen jóképű volt.
Előre rohant a hangárig, ahová már az utolsó busz hajtott be. Minden erejét összeszedve integetni kezdett, amire a sofőr meg is állt. Végül felszállt a buszra, ami a gépre vezette. Felment a lépcsőn, egészen a gép orrához. A fülkében szinte rögtön megpillantotta Emeliet. Odafutott hozzá, majd a szomszéd széken ülő férfivel helyet cserélt. A lány csak csukott szemmel várta az indulást, egy fülhallgatóval a fején.
- Hahó! - bökte meg a vállát, mire a lány ijedtében teljesen felkenődött a falra.
- Ó! Te meg mit keresel itt? - kérdezte értetlenkedve.
- Csak próbálok Andynek jó barátja lenni... Eddig nem nagyon voltam az.
- De ahhoz miért kell felülnöd egy hannoveri gépre?
- Ez előbb összetörtem a telefonját, mert szerintem neki egy híres modellre kéne hajtania, és nem rád...
- Köszönöm ez elég... őszinte. - bólogatott Em. - De, de én nem akarok tőle semmit... - folytatta.
- Mi? - nézett rá Arth döbbenten.
- Teljesen egy véleményem vagyok veled... Én csak egy magányos, szobabúvár, kocka lány vagyok, egy világbajnok ne pazarolja rám az idejét...
Az egyetemista tátott szájjal figyelte a lány minden szavát. Számára elképzelhetetlen volt, hogy Emelie igazat adjon neki, és ne tetsszen neki Andre.
- Ez komoly? Te nem feküdnél le vele? - kérdezett vissza hangosan, amire mindenki felkapta a fejét.
Em nem tudott mit felelni, ezért csak hallgatott.
- Minden esetre küldök neki egy képet rólad, ha megveszi az új telefonját...
- Öhm. Oké...
Arth gyorsan lefotózta a lányt, majd elküldte.

Ezzel az egésszel az volt a terve, hogy összehozza a két embert, de ezek után... Egyrészt, már nem látta átlagosnak Emeliet, másrészt belegondolt; így sokkal nehezebb dolga lesz...