Nyolcadik Emlékezés



    - Biztosan maga is tudja, milyen a magány. Az, amikor elvesztünk valamit, és nélküle üresek leszünk. Olyan, mintha hiányozna egy darab, a lelkünkből. Hát, én is valami hasonlót éreztem... Fájdalom, vagy nem is tudom mi... Gondoljon egy üres tálra, amit megtöltenek levessel, aztán megeszik. Ehhez tudnám hasonlítani. Ráadásul, én előtte folyton magányba éltem, és akkor jött ő, felforgatva mindent. Már kezdtem reménykedni, a dolgok megváltoznak... Persze aztán vissza kellett térnem a valóságba, már pedig lovagok nincsenek! Jó érzés álmodozni róluk, de valljuk be... Nincs ilyen ember....

0 megjegyzés: