Hetedik Fejezet - Andre - Csak hagyd!




    Andy nem volt az a nagy udvarló típus. A lányoknak csak mosolyognia kellet, és már le is vették mindenüket. Mégis, ezen a napon, akárhányszor dobta sutba elveit, és ment le a bókolás szintjére, minden válaszul kapott mosoly feldobta. Nem volt teljesen tisztában a dolog mechanikájával... Mégis amikor azon tűnődött milyen is lesz a jövő, akkor egy sima, normális családra vágyott, mint amilyenben ő is felnőtt. Egy nyugodt, szerető feleség, meg egy rakás gyerek, és az, akit párként el tudott magának képzelni, még ő sem tudta milyen, csak azt, hogy bizonyára nagyon fog hasonlítani Emiliere. Persze erről nem igazán beszélt senkinek... csupán az ő kis titka volt.
    Ahogy kilépett a szobából, és ott hagyta Emet a fotósok nyakán, azonnal a levegőbe öklözött. Ez egy olyan gól öröme volt, amit még meg sem szerzett, de érezte, már közel jár a kapuhoz.
    - Öregem... - fulladozott a nevetéstől Arth, aki a sarokból végignézte Andre megnyilvánulását. - Te aztán nagyon súlyos eset vagy... - röhögött, mire a focista csak megrázta a fejét, majd bement hozzá az öltözőbe.
    - Pedig tök jól kijönnétek egymással... Csípi a kocsikat. - mondta a világbajnok, a cuccait pakolászva.
    - Én, és egy ilyen kis átlagos kis senki? Hagyjuk már! Te meg aztán teljesen elvesztetted a józan eszed! 24 éves vagy, világbajnok futballista, és egy ilyen kis izére hajtasz?
    - Te vagy az idősebb, de úgy látszik, nem érted! - kezdett bele Andy, ameddig Arthur nem vágott közbe:
    - MINDEN lányt megfektethetnél érted? Mindet... és te elpocsékolod a lehetőséget! Még hozzá nem egy bomba szép modellre, hanem egy ilyen... Olyan hülye vagy... - fogta a fejét az egyetemista, akin látszott, hogy nincs minden rendben. A levertségének okát azonban még Andy sem tudta volna megmagyarázni. Amióta csak ismerték egymást, Arth valamiért mindig irigykedett, de Andre erre soha sem gondolt... El volt foglalva a saját gondjaival, mégis végig próbált Arthnak jó barátja maradni.
    Oda ment hozzá, és megölelte.
    - Sajnálom. - suttogta a fülébe, mire barátja már a sírás szélén állt. - Na gyere, menjünk! - veregette hátba.
    Kisétáltak a pályára, ahol már minden, csak Andyre várt. A négy fényképezőgép sorban ki volt rakva, és három ismeretlen mezbe öltözött modell is csak arra várt, hogy a világbajnok megjelenjen, és elkezdjék a dolgot.
    Eközben Em, a hátul lévő szakemberekkel beszélt, és egy füzetet mutogatott nekik. A focista, csak elveszett a lány látványában, ahogy az egyre közelebb került hozzá, majd egyszer csak ő is ránézett, és a tekintetük találkozott. Emelie arca megcsillant a derűtől, ahogy Andyt már csak pár méter választotta el tőle.
    - Kezdhetjük? - vigyorgott.
    - Persze! - helyeselt a férfi.
    Az egész nem tartott túl sokáig, mert csak pár, de mégis kulcsfontosságú képre volt szükség. Andreról több helyzetből is készítettek felvételt, amiket aztán, egy gyors retusálásban részesítették, amire igazából nem is lett volna szükség.
    - EZ AZ! - kiáltotta el magát egyszer csak Em, aztán megragadta az egyik gépet, és a beszaladt.
    - Hát ez? - néztek össze, a fotósok, majd az egyik utána futott.
    - Hát, meg kell hagyni... Elég eleven. - lepett oda a focistához Arth, aki eddig csak a telefonját nyomkodta.
    - Helyes, nem? - kérdezte mosolyogva Andy.
    - Inkább ne kérd ki a véleményemet, elég eltérő...
    - Elpakolhattok srácok! Megvagyunk! - üvöltötte a pálya széléről a fotós.
    Andre pedig, elindult az öltöző felé, az orvostanhallgatóval az oldalán. Lementek a pályáról, és besétáltak a fehér szobába, ahol Emelie nagyban dolgozott a laptopján.
    - Van egy olyan érzésem, hogyha most megfognám, és elvinném a szobából, úgy sem tudnám teljesen elszakítani a munkától. - lépett a lány mellé Schürrle.
    - Kedd! - súgta Em. - Azt hiszem kedd van... - motyogta válaszul, mire Arthur és a világbajnok hangosan kezdtek nevetni. A „gyk” csak felkapta a fejét, és körbenézett.
    - Mi? Valami rosszat mondtam? - vakarta meg a tarkóját mosolyogva.
    - Semmi, semmi, mi hagyjuk is dolgozni! - mondta a sportoló, és a két férfi el is vonult. Visszacammogtak az öltözőbe, ahol pár percig csak feküdtek, semmi hasznosat nem csinálva. Aztán Andre lassan felöltözött, ezután pedig határozottan lépett ki a teremből.
    - Készen van! - jött vele szembe vidáman Em.
    - Micsoda? Én, én azt hittem, hogy...
    - Ó, hogy még sokáig fog tartani? Dehogy – nevetett a lány. - Jöjjön, nézze meg!
    Az informatikus odavezette Andret a fehér szobába, ahol a nyitott laptoról, ő maga nézett vissza. Egy nagy kép volt róla, és az oldalsávban voltak elhelyezve a menüpontok.
    - Mozgassa az kurzort jobbra, balra! - ajánlotta Em. mire a focista rátette a kezét az egérre. Ahogy megmozdította, a képek elkezdtek forogni, mintha 3D-sek lennének.
    - Huh... Ez ütős... - csodálkozott. - Fantasztikus munkát végzett!
    - Ugyan, nem tesz semmit! Hiszen kifizet – vigyorgott. - Viszont, nagy baj lenne, ha megkérném, hogy vigyen vissza a reptérre? Mert, akkor haza utaznék a 18:00-ás géppel.
    - Nem probléma! Feltéve, ha eltűr maga mellett még egy férfit... - mutatott Arthra.
    - Dehogy is... - nevetett. - Csak gyorsan összekapom a cuccom. - mondta felkapva a táskáját.
    Miután elköszöntek a fotósoktól, mind a hárman kimentek a stadionból, és beültek a Bugattiba.
    Em szándékosan hátra ült, nehogy megzavarja a férfi többséget, majd lehajtotta a fejét, és lepihent. A két fiú az egész út alatt csendben volt, hagyva a vendéget pihenni. Andy viszont gyakran hátra-hátra pillantott a tükör segítségével. Az is megeshet, hogy ez volt az utolsó alkalom, hogy látta. Igazság szerint, fogalma sem volt, hogyan találkozhatna vele ismét. Hívja el randira? Ugyan... - gondolta.
    A luxusautó befordult a reptérre, amire Emelie rögtön fel is kapta a fejét.
    - Bekísérem, ha nem bánja... - mondta Andre, miközben leállította a motort.
    - Megköszönném! - válaszolta hátulról.
    - Kellemes repülést! - köszönt el Arth, miközben folytatta a Candy Chrust
    Mind a ketten kimásztak a kocsiból, amíg Arthur csak az anyós ülésről figyelt.
    A focista ösztönösen megfogta a lány táskáját, és a hangárig cipelte, majd ott átadta Emelienek.
    - Tudja, most, hogy már nem üzletfél... - kezdett bele Em.
    - Tegezhetném? - folytatta a focista.
    - Ó... - vigyorodott el. - Persze.
    - Ez esetben, jó utat! Emelie! - köszönt el, és odahajolt hozzá. A lány viszonozta a közeledést, viszont csak egy kósza, meglepődéssel telített mosollyal tudta értékelni a két puszit, amit az orcájára kapott.
    - Vigyázz magadra, és ne aludj el egy idegen kocsijában! - súgta vigyorogva, a futballista, mire a lány elnevette magát.
    - Te pedig ne adj szabad kezet egy oldalkészítőnek se! - kuncogott Em, majd el is sétált.
    Andy csak egymagában mosolygott, majd elindult a kijárat felé. Gyorsan a kezébe kapta a telefonját, és írt egy üzenetet a lánynak, hogy még a repülés előtt lássa.
    Miután végzett, telefonnal a kezében indult el kifelé, ahol Arthur sétált szembe vele.
    - Mi tartott ennyi ideig? - kérdezte sértődötten.
    - Ja, csak még küldtem neki egy üzenetet... - mutatta meg, amikor Arth egyszer csak kikapta a kezéből a telefont, és egy határozott mozdulattal eldobta. Az iphone, úgy 10 méterre tőlük ért földet, ahol látványosan csillogva darabjaira tört, akár egy tükör.

2 megjegyzés:

  1. Szia! Ez a rész is nagyon tetszett, várom a kövit! Andy nagyon kis cuki :) de Arthurnak nem értettem ezt a kirohanását a végén, szóval nagyon izgulok, mi lesz a továbbiakban. :)

    VálaszTörlés
  2. Szia! Köszönöm szépen, hogy olvasol! ( Mellesleg én is Willst du függő lettem, de az még titok...) Arthurnak pedig egy külön fejezetet szánok... Hamarosan.. Oké remélhetőleg még ma :D

    VálaszTörlés