Hetedik Fejezet - Andre - Csak hagyd!
Andy
nem volt az a nagy udvarló típus. A lányoknak csak mosolyognia
kellet, és már le is vették mindenüket. Mégis, ezen a napon,
akárhányszor dobta sutba elveit, és ment le a bókolás
szintjére, minden válaszul kapott mosoly feldobta. Nem volt
teljesen tisztában a dolog mechanikájával... Mégis amikor azon
tűnődött milyen is lesz a jövő, akkor egy sima, normális
családra vágyott, mint amilyenben ő is felnőtt. Egy nyugodt,
szerető feleség, meg egy rakás gyerek, és az, akit párként el
tudott magának képzelni, még ő sem tudta milyen, csak azt, hogy
bizonyára nagyon fog hasonlítani Emiliere. Persze erről nem
igazán beszélt senkinek... csupán az ő kis titka volt.
Ahogy
kilépett a szobából, és ott hagyta Emet a fotósok nyakán,
azonnal a levegőbe öklözött. Ez egy olyan gól öröme volt,
amit még meg sem szerzett, de érezte, már közel jár a kapuhoz.
-
Öregem... - fulladozott a nevetéstől Arth, aki a sarokból
végignézte Andre megnyilvánulását. - Te aztán nagyon súlyos
eset vagy... - röhögött, mire a focista csak megrázta a fejét,
majd bement hozzá az öltözőbe.
-
Pedig tök jól kijönnétek egymással... Csípi a kocsikat. -
mondta a világbajnok, a cuccait pakolászva.
-
Én, és egy ilyen kis átlagos kis senki? Hagyjuk már! Te meg
aztán teljesen elvesztetted a józan eszed! 24 éves vagy,
világbajnok futballista, és egy ilyen kis izére hajtasz?
-
Te vagy az idősebb, de úgy látszik, nem érted! - kezdett bele
Andy, ameddig Arthur nem vágott közbe:
-
MINDEN lányt megfektethetnél érted? Mindet... és te elpocsékolod
a lehetőséget! Még hozzá nem egy bomba szép modellre, hanem egy
ilyen... Olyan hülye vagy... - fogta a fejét az egyetemista, akin
látszott, hogy nincs minden rendben. A levertségének okát
azonban még Andy sem tudta volna megmagyarázni. Amióta csak
ismerték egymást, Arth valamiért mindig irigykedett, de Andre
erre soha sem gondolt... El volt foglalva a saját gondjaival, mégis
végig próbált Arthnak jó barátja maradni.
Oda
ment hozzá, és megölelte.
-
Sajnálom. - suttogta a fülébe, mire barátja már a sírás
szélén állt. - Na gyere, menjünk! - veregette hátba.
Kisétáltak
a pályára, ahol már minden, csak Andyre várt. A négy
fényképezőgép sorban ki volt rakva, és három ismeretlen mezbe
öltözött modell is csak arra várt, hogy a világbajnok
megjelenjen, és elkezdjék a dolgot.
Eközben
Em, a hátul lévő szakemberekkel beszélt, és egy füzetet
mutogatott nekik. A focista, csak elveszett a lány látványában,
ahogy az egyre közelebb került hozzá, majd egyszer csak ő is
ránézett, és a tekintetük találkozott. Emelie arca megcsillant
a derűtől, ahogy Andyt már csak pár méter választotta el tőle.
-
Kezdhetjük? - vigyorgott.
-
Persze! - helyeselt a férfi.
Az
egész nem tartott túl sokáig, mert csak pár, de mégis
kulcsfontosságú képre volt szükség. Andreról több helyzetből
is készítettek felvételt, amiket aztán, egy gyors retusálásban
részesítették, amire igazából nem is lett volna szükség.
-
EZ AZ! - kiáltotta el magát egyszer csak Em, aztán megragadta az
egyik gépet, és a beszaladt.
-
Hát ez? - néztek össze, a fotósok, majd az egyik utána futott.
-
Hát, meg kell hagyni... Elég eleven. - lepett oda a focistához
Arth, aki eddig csak a telefonját nyomkodta.
-
Helyes, nem? - kérdezte mosolyogva Andy.
-
Inkább ne kérd ki a véleményemet, elég eltérő...
-
Elpakolhattok srácok! Megvagyunk! - üvöltötte a pálya széléről
a fotós.
Andre
pedig, elindult az öltöző felé, az orvostanhallgatóval az
oldalán. Lementek a pályáról, és besétáltak a fehér szobába,
ahol Emelie nagyban dolgozott a laptopján.
-
Van egy olyan érzésem, hogyha most megfognám, és elvinném a
szobából, úgy sem tudnám teljesen elszakítani a munkától. -
lépett a lány mellé Schürrle.
-
Kedd! - súgta Em. - Azt hiszem kedd van... - motyogta válaszul,
mire Arthur és a világbajnok hangosan kezdtek nevetni. A „gyk”
csak felkapta a fejét, és körbenézett.
-
Mi? Valami rosszat mondtam? - vakarta meg a tarkóját mosolyogva.
-
Semmi, semmi, mi hagyjuk is dolgozni! - mondta a sportoló, és a
két férfi el is vonult. Visszacammogtak az öltözőbe, ahol pár
percig csak feküdtek, semmi hasznosat nem csinálva. Aztán Andre
lassan felöltözött, ezután pedig határozottan lépett ki a
teremből.
-
Készen van! - jött vele szembe vidáman Em.
-
Micsoda? Én, én azt hittem, hogy...
-
Ó, hogy még sokáig fog tartani? Dehogy – nevetett a lány. -
Jöjjön, nézze meg!
Az
informatikus odavezette Andret a fehér szobába, ahol a nyitott
laptoról, ő maga nézett vissza. Egy nagy kép volt róla, és az
oldalsávban voltak elhelyezve a menüpontok.
-
Mozgassa az kurzort jobbra, balra! - ajánlotta Em. mire a focista
rátette a kezét az egérre. Ahogy megmozdította, a képek
elkezdtek forogni, mintha 3D-sek lennének.
-
Huh... Ez ütős... - csodálkozott. - Fantasztikus munkát végzett!
-
Ugyan, nem tesz semmit! Hiszen kifizet – vigyorgott. - Viszont,
nagy baj lenne, ha megkérném, hogy vigyen vissza a reptérre?
Mert, akkor haza utaznék a 18:00-ás géppel.
-
Nem probléma! Feltéve, ha eltűr maga mellett még egy férfit...
- mutatott Arthra.
-
Dehogy is... - nevetett. - Csak gyorsan összekapom a cuccom. -
mondta felkapva a táskáját.
Miután
elköszöntek a fotósoktól, mind a hárman kimentek a stadionból,
és beültek a Bugattiba.
Em
szándékosan hátra ült, nehogy megzavarja a férfi többséget,
majd lehajtotta a fejét, és lepihent. A két fiú az egész út
alatt csendben volt, hagyva a vendéget pihenni. Andy viszont
gyakran hátra-hátra pillantott a tükör segítségével. Az is
megeshet, hogy ez volt az utolsó alkalom, hogy látta. Igazság
szerint, fogalma sem volt, hogyan találkozhatna vele ismét. Hívja
el randira? Ugyan... - gondolta.
A
luxusautó befordult a reptérre, amire Emelie rögtön fel is kapta
a fejét.
-
Bekísérem, ha nem bánja... - mondta Andre, miközben leállította
a motort.
-
Megköszönném! - válaszolta hátulról.
-
Kellemes repülést! - köszönt el Arth, miközben folytatta a
Candy Chrust
Mind
a ketten kimásztak a kocsiból, amíg Arthur csak az anyós ülésről
figyelt.
A
focista ösztönösen megfogta a lány táskáját, és a hangárig
cipelte, majd ott átadta Emelienek.
-
Tudja, most, hogy már nem üzletfél... - kezdett bele Em.
-
Tegezhetném? - folytatta a focista.
-
Ó... - vigyorodott el. - Persze.
-
Ez esetben, jó utat! Emelie! - köszönt el, és odahajolt hozzá.
A lány viszonozta a közeledést, viszont csak egy kósza,
meglepődéssel telített mosollyal tudta értékelni a két puszit,
amit az orcájára kapott.
-
Vigyázz magadra, és ne aludj el egy idegen kocsijában! - súgta
vigyorogva, a futballista, mire a lány elnevette magát.
-
Te pedig ne adj szabad kezet egy oldalkészítőnek se! - kuncogott
Em, majd el is sétált.
Andy
csak egymagában mosolygott, majd elindult a kijárat felé. Gyorsan
a kezébe kapta a telefonját, és írt egy üzenetet a lánynak,
hogy még a repülés előtt lássa.
Miután
végzett, telefonnal a kezében indult el kifelé, ahol Arthur
sétált szembe vele.
-
Mi tartott ennyi ideig? - kérdezte sértődötten.
-
Ja, csak még küldtem neki egy üzenetet... - mutatta meg, amikor
Arth egyszer csak kikapta a kezéből a telefont, és egy határozott
mozdulattal eldobta. Az iphone, úgy 10 méterre tőlük ért
földet, ahol látványosan csillogva darabjaira tört, akár egy
tükör.
Szia! Ez a rész is nagyon tetszett, várom a kövit! Andy nagyon kis cuki :) de Arthurnak nem értettem ezt a kirohanását a végén, szóval nagyon izgulok, mi lesz a továbbiakban. :)
VálaszTörlésSzia! Köszönöm szépen, hogy olvasol! ( Mellesleg én is Willst du függő lettem, de az még titok...) Arthurnak pedig egy külön fejezetet szánok... Hamarosan.. Oké remélhetőleg még ma :D
VálaszTörlés