Ötödik Fejezet - Andre - El sem hiszem!




    - E-emelie... - nyögte ki a lány, egy kellemetlen csend után.
    - Az az érzésem, hogy nem rám számított... - mondta halkan Andre.
    Persze az esze egyáltalán nem ezen járt. Egyszerre több dolgon kattogott az agya. Aggódott a kinézete miatt, és a ruhája miatt, nem is beszélve a gondolattól, hogy megváratta a lányt. Ezen felül az előtte álló Em, sokkal szebb volt, mint azt gondolta. Nem az a cicababa, csupán egy átlagos lány, akinek a kisugárzása semmihez sem volt fogható. Mintha, aki a közelébe megy, máris jobban érezné magát. Viszont úgy látszott, hogy ezzel pont ő nincs tisztában. Míg Andy úgy érezte, mindjárt kidől az izgalomtól, neki nyugodtnak kellett volna lennie. Ehhez képest, inkább megilletődöttnek látszott, de kicsit sem rémültnek. Olyan szenvedélyesen, de mégis lassan nyújtotta a kezét, igéző szemei kíséretében, mint aki egy lassabb, nyugodtabb világban van. Ez cseppet Andyt is lenyugtatta, amíg vissza nem tért a valóságba, ahol azzal a bizonyos lánnyal kellett beszélnie.
    - Jól gondolom? - folytatta, mire a lány egyszer csak elmosolyodott, amivel minden megváltozott. Ez egy olyan pillanat volt, amit az ember lelassít az agyával, és örökre megjegyez. A londoni repülőtér, hirtelen a világ legbékésebb helye lett, és a kopár, szürke falakat megtöltötte a fény, és az élet.
    - Hát... Ami azt illeti, én csak egy taxit vártam. - szólalt meg a lány, egy lágy, édes hangon, amire a futballista csak egy meglepődött arckifejezéssel tudott reagálni.
    - Huhh, bocsánat, de nagyon csodás hangja van! Kérem beszéljen! - válaszolta Andre.
    - Ó, köszönöm, - vigyorgott Em – de mégis mit mondjak? - kérdezte.
    - Akármit! Milyen volt, az út? - kérdezte a sportoló, abban a reményben, hogy mialatt a lány válaszol, élvezheti a csodás hangszínét. Igazság szerint, nem ilyen hanggal képzelte Emeliet. Sötétebb, tompább idegenre számított, aki szemüveges, és a laptopot is a kezében hordja. Mondjuk, számára az a tény is furcsa volt, hogy egy szép lány lehet informatikus...
    - Elment...Bár, egy kissé furcsán néztek rám az első osztályon, a mikrofonos headsetemmel... - kuncogott, majd a jobb orcájára mutatott.
    - Heh, nagyon csinos... - feledkezett bele a pillanatba Andy – Ó, elnézést! Milyen, faragatlan vagyok, menjünk az autóhoz. - mutatott a parkoló felé.
    - Rendben! - helyeselt a lány.
    - Hozhatom a csomagját? - mutatott a bőröndre Andre, amire Em csak egy vidám bólintással felelt.
    Kisétáltak a parkolóig, ahol a lány rögtön felfedezte a Schürrle-verdát.
    - Ú! Látja azt a sötét Bugattit? - kérdezte kuncogva.
    - Igen! - vigyorgott a saját kocsijára Andy.
    - SOHA ne válassza Forza Horizone-ban! A legeslegrosszabb autó!
    - Nem is gondoltam volna, hogy érdeklik a Bugattik... - érezte az iróniát a futballista - Mert, ha szeretne vezetni, most kipróbálhatja élőben. - vette elő a kulcsot.
    Em, a kezét a szájához emelte, majd mentegetőzni kezdett:
    - É-én nem úgy gondoltam...
    -Tehát, szeretne vezetni? - vigyorgott Andre, miközben berakodott a csomagtartóba.
    - Á, én már évek óta nem vezettem... - halkult el a lány.
    - Ez esetben...
    - De, de, ha megengedi, akkor egyet kanyarodhatok?
    - Ezt, hogy érti?
    - Mikor még apró voltam, apukámmal utaztunk Berlinbe, és én az anyósülésről kormányoztam. - gondolt vissza Emelie. Látszódott rajta, hogy szép emlékeket idézett fel, ahogy a tornacipőjének orrára bambult.
    - Csak rajta!
    - Ó! Köszönöm, de előre szólok... Nem tudja mire vállalkozott! - Kacagott Em.
    Beszálltak a bőrüléses luxusautóba, amit átjárt az áfonyás aroma, tömény illata. Andre beszívta a gyümölcsös levegőt, majd beindította a Bugattit. Utoljára a jogsi letételi próbavezetésen izgult ennyire. Szinte érezte, hogy a vendége ezerszer jobban ért a járművekhez, mint ő. Andy, csak azért vette meg ezt a járgányt, mert megtetszett neki a kinézete, semmi több. Nem volt oda, az értelmetlen pénzszórásért...
    - Meg engedi? - nyújtotta Emilie a keskeny kezét a kormányra.
    - Indulás! - nyomta meg a lábával óvatosan a gázt, és az autó könnyeden elindult. A ”gyk” szenvedélyesen fordította irányba a kocsit, nem kapkodott, csak lassan, pontosan. Kikanyarodtak a főútra, ami az autópályára vezetett.
    Schürrle felpillantott Emeliere, akinek az arcáról a tömör boldogság verődött vissza. A sportolónak ötlete sem volt, mi lehet ez a vidámság. Ő, nem lehet annyira nagy szám, hogy így feldobjon valakit... Talán az autó?
    - Szóljon, ha át szeretné venni! - találkozott a tekintetük. Andy pármásodpercig csak elmélyedt a lány nyugodt szemeiben, majd újra az útra szegezte figyelmét. A tenyerét feltette a kormányra, ahol Emelie ujjai egy másodpercig hozzáértek.
    - Biztosan nagyon szeret vezetni! - szólalt meg a focista, amint újra ő irányította a Bugattit.
    - Utoljára 20 évesen ültem a volán mögött, aztán elindítottam a vállalkozásomat, és már nem vezettem...
    - Hogy-hogy?
    - Tudja, ez egy egyhelyi munka... Nem kell utazgatnom... - válaszolt Em, majd ismét a cipőorrát kezdte kémlelni.
    - Igen? - kérdezte ironikusan Andy.
    - Jó, jó, most ez egy kivételes alkalom... - nevetett a lány – Egyébként rögtön a fotózásra megyünk?
    - Hát, az attól függ... Mit szeretne?
    - Igazából, nem szeretném senki idejét elpocsékolni...
    - Ez esetben... - kanyarodott le az sztrádáról – Az arénához megyünk! - mondta, miközben az autó vett egy bal kanyart, és rátért a Chelsea stadionhoz vezető útra...

0 megjegyzés: